Egész pontosan az ige így szól: „Semmit nem cselekedvén
versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek
tartván ti magatoknál.”
„Ne irányítson benneteket az önzés, irigység, vagy
büszkeség! Ellenkezőleg, alázatosak legyetek, és adjatok a másiknak több
tiszteletet, mint amit magatoknak kívántok!”
Igen gyakran tapasztalom, hogy a hívők elfelejtkezvén a fenti
igazságról sokszor az írásban elitélt magatartást gyakorolnak.
„Mert mikor egyik ezt mondja: Én Pálé vagyok; a másik meg:
Én Apollósé; nem testiek vagytok-é?”
Ugye mindannyian bűnnek tartjuk a Galatákhoz írt levél alapján a
test /a romlott természet/ cselekedeteit.
„A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: házasságtörés,
paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás. Bálványimádás,
varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, harag, patvarkodások,
visszavonások, pártütések, Irigységek, gyilkosságok,
részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók: melyekről előre mondom néktek, amiképpen
már ezelőtt is mondottam, hogy akik ilyeneket cselekesznek, Isten országának
örökösei nem lesznek.”
De amikor Krisztus
testét daraboljuk fel amikor a másikat leminősítjük, vagy azért mert mi egyszerűen
még nem látunk olyan mélyen az igazságok tengerében, vagy pont azért mert
sokkal mélyebbre látunk. Akkor is testiek vagyunk! Hitem szerint a Szent
Szellem akaratán/vezetésén kívül vannak azok a személyek, közösségek, akik e
megosztás szerint gondolkoznak. Nem mondom, hogy nem lehet így gondolkozni,
csupán nem érdemes, mert az ilyen hívő sok áldástól fosztja meg magát. Valamint
kikövezi az életében az utat a felfuvalkodásnak, a kevélységnek és az arroganciának.
Egymást különbnek tartsuk, vegyük észre minden ember életében azt a húrt, amin
jól és áldásosan játszik. Ha ere összpontosítunk, sokkal könnyebben tudjuk betölteni azt a kérését Jézusnak,
hogy még az ellenségeinket is szeressük és legyünk jóakarattal feléjük.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy megbolondultunk és mindig mindent eltűrünk
mindenkitől. Csupán, azt hogy mi mivel keresztények vagyunk mesterünk példáját követve,
engedjük, hogy Isten elérje a szeretet cselekedeteinken keresztül még az ellenségeinket
is. /Sajnos ez nem sikerül sok esetben, de legalább nem rajtunk múlt/
Gondolkozásra ajánlom Dávid hozzáállását Saulhoz, továbbá
János leveleinek tanulmányozását.
Nagyon fontosnak tartom hogy ezt a területet is a hívők
tisztába tegyék az életükben, mert azt látni hogy sokan az alázat helyett
magukat valami nagynak állítják/tartják, Pedig ez Simon mágusra volt jellemző a
böszme nagy egoizmusában. Az ige tájékoztat minket, hogy aki magát
felmagasztalja, azt Isten meg fogja alázni. Egy másik helyen pedig arra int
hogy a bukás előtt mindig megtalálható a
felfuvalkodottság.
Jól tesszük, ha ebben a dologban is úgy teszünk, mint Jézus
Krisztus! Aki nem vette számba, hogy az Istennel egyenlő, hanem kiüresítette
magát, és lejött közénk, emberré lett, hogy szolgáljon felénk, és az
életét adja értünk a kereszten.
Köszönöm a figyelmeteket zárásul idézem az egyik személyes
és nagyon megérintő igeversemet: „Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az
Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az: mert aki nem szereti a maga
atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát? „
