Miért van az, hogy sokan pontosan a személyes sikerük
csúcsán, (vagy már majdnem ott) hasalnak el és buknak a legnagyobbat? Ezt valóban
meglehet figyelni a gazdag és híres emberek nagy részénél. De nem csak náluk. Legyenek akár
művészek, zenészek, énekesek vagy sportolók. Vagy akár tekintélyes vállalat vezetők. Drogozni, vagy alkoholizálni kezdenek. Depresszióba esnek, majd jönnek az önvigasztaló fájdalomcsillapítások megannyi lehetőségének kiélése,
aztán maga, vagy mások ellen fordul. A lényeg, hogy megfigyelhető egy szétesés, egy
összeomlás.
Több bibliai igevers alapján azt gondolom akár a
szegénység/nélkülözés akár a gazdagság/mindenem megvan állapot, rendkívül
veszélyes tud lenni az emberi szívre, abban az esetben, ha nincs jelleme, erkölcsi
tartása, belső stabilitása, amit az Isten beszédéből nyert szellemi látás ad
meg. Ezen áldásokat leginkább és leghatékonyabban a Mindenható Istennel való
személyes kapcsolat tudja biztosítani az ember számára. A Krisztuson, mint kősziklán
való állás, még mindig és már kétezer év óta, a legstabilabb pontnak bizonyul
az ember életében.
Mivel a fent említett esetben a gazdagságról, a hírnévről
beszélünk, azt kell meglátni, hogy az ilyen álmaikat elérő emberek egy része,
elérkezik ahhoz a határhoz, amit a biblia úgy nevez, hogy a „nap alatti
hiábavalóság” Elértek idáig és kő keményen és húsba vágóan érzik minden
porcikájukban és teljes személyiségükben. (valahogy, úgy ahogy bölcs Salamon is,
átélte), elérnek erre az erőteljes elválasztó pontra, amikor is szembesülnek
azzal, hogy semmi, de semmi nem tudja megelégíteni őket! Semmi, amiről korábban
azt hitték, elhozza ezt az életérzést.
Ilyen állapotban az emberek többsége felelőtlen, érthetetlen
és rendkívül romboló döntéseket hoz. Remény vesztettek lesznek, és úgymond
elengedik az életük gyeplőjét, történjék bármi is, felkiáltással. Mert
felismerték ugyan, hogy szomjúhoznak. De sajnos nem ismerik azt, aki így szólt:
„Ha valaki szomjúhozik, jöjjön én hozzám, és igyon.” Nem ismerik azt a vigasztalást,
ami így szól:” Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és
megterheltettetek, és én, megnyugosztlak titeket.” Pedig mi, akik már megtettük
ezt, és megbékéltünk Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által, tudjuk eme
igazság, valós voltát: „Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok
néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki,
örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne.”
Teljes meggyőződésem, hogy minden ember számára az igazi
békességet, a legbelső valójának a megnyugvását, valamint a teljes
személyiségének a gyógyulását és boldogságát, az a döntés tudja megadni, ha
Jézushoz megy és engedi magát megitatni élő vízzel. Miután ezt megtörténik, függetlenül
attól, hogy akár dúsgazdag, akár szegény valaki, a személyiségének egésze,
valóságosan megpihen (hazaér) és egy minden értelmet felülhaladó örömteli, és
immár értelmet nyert életet kezd el élni, Krisztus oldalán!
Ha ez a hiábavalóság/értelmetlenség érzés, egy keresztény ember életérzése, az csak azért lehetséges, mert megtörtént, az amit Jeremiáson keresztül rót fel Isten Izrael népének. "Mert kettős gonoszságot követett el az én népem: Elhagytak
engem, az élő vizek forrását, hogy kutakat ássanak magoknak; és repedezett kutakat
ástak, amelyek nem tartják a vizet.” Természetesen a forráshoz való visszatérés, ebben az esetben is orvosolni tudja a problémát.
Uram felkiáltva hozzád, az a kérésem, hogy segítsd az embereket megismerni a te élettel teli vízforrásodat a Jézus Krisztust, és kegyelmezz azoknak a te irgalmasságod nagy volta miatt, akik elhagyták a Te forrásodat, poshadt vizű kutakért.
Köszönöm a figyelmeteket!
