Reinkarnáció… avagy hova is megy a lelkem?
A téma előtt érdemes azzal kezdeni, hogy az eredeti szövegek világosan megkülönböztethető más- más szót, használnak az embert alkotó valóságokra. A szellem: /rúach,pneuma/ A Lélek:/nefes ,pszűkhé/ A Test:/szóma ,basar,sarx
Az ember Szellemi lény! Ezen elemi részével tud kapcsolatot fenntartani a Teremtőjével feltéve ha a szelleme az eredendő bűn miatti halálból feltámadt és élővé lett az újjászületésben ami Isten válasza az ember megtérésére. Ahol ez nem történt meg. CSAK halott szellemről beszélhetünk! Ami alatt azt értem, hogy az
ember nincs élő személyes kapcsolatban a teremtőjével /pedig lehetne, ezt Jézus garantálja/
A lényeg a legtöbb ember sajnos nincs tisztában, avval hogy van szelleme, hiszen az a halál állapotában van. /Ez nem azt jelenti, hogy biológiailag halott lenne ./ A Lelkünk akkor jött létre és akkor ébredtünk öntudatunkra, amikor a Teremtő a megformált testünkbe belelehelte az élet leheletét /eredetiben Szellemét/ és a kettő találkozásakor, összekapcsolódásakor lett az ember „élő léleké „/nefesé/
A lélek magába foglalja az akaratunkat, értelmünket, érzelmeinket. S gondolom, nem kell külön kiemelnem, hogy ezek nem vándorolnak sehová. A bűnbeesés előtt az élő szellem /valóságos kapcsolat Istennel/ vezette a lelkünket és az a fizikai testünket ,cselekedeteinket . A bűn eset után ez megváltozott a Szellem elszakadt a Teremtőjétől /meghalt/ és a lélek így Isteni vezetés segítség nélkül maradt. Az ÉN az ego vette át az Isten helyét. Ami végzetes lett az emberre nézve. Az Úr ezért készítette el a megtérés lehetőségét, hogy az ember lelke ismét Isteni vezetést kaphasson a már megelevenített/újjászületett szellemen keresztül Istentől. E nélkül az ego az úr./az ön akaratot pedig bukott szellem világ mindig készségesen támogatja./ Ebben a helyzetben nem Isten ül a trónon az ember szívében, hanem a bukott bűnök által a halott szellemén keresztül irányított egó a büszke ön istenítő ÉN.
Következzen egy kapcsolódó cikk:
"A hiedelem, hogy az ember folytatja életét egy másik személy vagy állat testében, akibe költözik a lelke, az egyik legelső módszer volt arra, hogy az ember megkísérelje meggyőzni önmagát a felől, hogy a halál nem annyira végzetes, mint, amilyennek látszik.Láttuk, hogy az ember szelleme lelkére/lélegzetére utal, amely az emberen belül van, és amely Istenhez visszatér, amikor az ember meghal (Préd.12:7). Ez azt jelenti, hogy a lelke nem mint ‘szellem’ kezd el bolyongani, nem is szabadul fel arra, hogy egy másik személybe vagy állatba költözhessen, és így az ember személyisége tovább éljen azok által.
Mindannyian a saját cselekedeteink alapján leszünk megítélve (2Kor.5:10). Amennyiben cselekedeteink és jellemünk egy előző személy továbbműködései, akkor értelmetlen Istennek az a szándéka, hogy minket cselekedeteink alapján megítéljen és megjutalmazzon (Jel.22:12).
A lélek visszatér Istenhez az adott személy halálakor. Ha valaki megkísérel kapcsolatba jutni a halottakkal az számos bibliai tanítás súlyos félreértéséről ad számot (Ld. Ézs.8:19,20). A Biblia teljesen világos a felől, hogy a halottak nem térnek vissza házaikhoz, városaikhoz; nem lehetséges, hogy egy ‘lélek’ vagy ‘szellem’ ezeken, a helyeken tartózkodjon a halála után. Jób20:7-9 ezt nem fejezhetné ki világosabb szavakkal: "semmivé lesz örökre, és akik látták, majd ezt mondják: Hova lett?... Nem találják... Nem ragyog már rá senkinek a szeme, lakóhelyén nem törődnek többé vele". Jób7:9,10: "nem jön vissza, aki leszáll a holtak hazájába. Nem tér vissza házába többé, lakóhelyén sem tudnak róla többé". Ennek az alázatos elfogadása arra kell, hogy vezessen minket, hogy elutasítsunk minden olyan állítást, miszerint valaki halott ember lélekét látta, mintha az régi lakóhelyén tartózkodott volna. Az ilyen tapasztalatok, amikor megtapasztalásra kerülnek, kivétel nélkül csaló démonok,és familiáris szellemek munkája. Ne felejtsük, az hogy ezek valós információt közölnek nem szabad, hogy megtévesszen minket, mert ezek a tisztátalan szellemek bírnak természet feletti ismerettel velünk és családunkkal kapcsolatosan akár évtizedekre visszamenőileg is.
A lélekvándorlás tannak minden formája mögött - kimondva vagy kimondatlanul az - az elképzelés áll, hogy az embernek saját erejéből kell megteremtenie, megvalósítania önmagát, saját erejéből kell felépítenie és kiteljesítenie személyiségét, s méltóvá tennie az egyéni élet végső céljának elérésére és kiteljesedésére (önmegváltás).
Isten örömhíre ellenben így szól: Kegyelemből tartattatok meg hit által és ez nem TŐLETEK van! Hanem Isten AJÁNDÉKA! Tehát az üdvösség Isten ajándéka Jézus Krisztusban mindazok számára, akik elfogadják Jézus golgotai kereszten hozott áldozatát és magukra nézve érvényesnek, tekintik.
A reinkarnációban újrakezdődő életet mindig a karma - az ok és okozat összefüggésének - törvénye, vagyis az elkövetett tetteknek a pontos megfelelés és az abszolút igazságosság alapján meghatározott jóvátétele határozza meg, míg végül az ember azzá nem lesz, amivé lennie kell. Ez a logika is meglehetősem távol áll a keresztény hittől. Az ok-okozat törvénye helyett - amely az embert könyörtelenül a teljesítménykényszer nyomása alá helyezi a kereszténységben a kegyelem elve, uralkodik. Ez annyit jelent: nem az embernek kell véghezvinnie, hogy emberré váljék, és lehetőségeit kibontakoztassa, hanem ez Isten ajándéka és adománya.
A lélekvándorlás tanának lényege, hogy az ember cselekedetei visszahatnak rá, amit vetett, azt is aratja. Múltja meghatározza a jelenét, jelene pedig a jövőjét. A karma személytelen ok-okozati vastörvény, amely az ember sorsát határozza. Ha az anyagvilághoz, önnön individuális anyagi létéhez, tehát lényegében illúziókhoz ragaszkodik, akkor halhatatlan szelleme újra testet kell, hogy öltsön. Életei évmilliókon át is követhetik egymást. A cél kiszabadulni a karma törvénye alól, nem újra születni, nem lenni.
1) Vallástörténeti szempontból vizsgálódva először is meg kell állapítani, hogy a lélekvándorlás hirdetőinek az az állítása, hogy e tan egyetemes emberi felismerés lenne, cáfolható, ugyanis:
- egyértelműen indiai specialitás; az afrikai és az amerikai kontinensen; sőt Ázsia többi kultúrájában eredetileg teljesen ismeretlen volt; Európába pedig csak az ókori hellenizmus idején jutott el s csak a gnosztikus okkult hagyományok újjáélesztett változataiban maradt fenn ( ld. rózsakeresztes szellemtudomány, teozófia, antropozófia, scientology stb.);
A vallási tolerancia, a „minden út istenhez vezet „elve - Keletnek nem „vívmánya” hanem a keleti vallásosság egyik eleme. Ami abból következik, hogy mindegyik vallási irányzat ugyanarra a problémára (karma) igyekszik megoldást találni: az indiai eredetű vallásokra tehát igaz lehet, hogy „minden út ugyanoda vezet” hiszen ugyanonnan indulnak, de ez az elv nem általánosítható a többi, egészen más problémafelvetésből kiinduló, és egészen más megoldásokra, jutó vallásra is; a karma és reinkarnáció tana eredetileg - mint vallási-világnézett „helyzetkép” e helyzet :
Maga a pokol, amiből minden ortodox hindu, dzsaina, buddhista és szikh irányzat a kiutat keresi. Nyugaton viszont a tanból szinte evangélium (örömhír) lett, ugyanis az „én” létek során át való fejlődésének a lehetőségét látják, ill. láttatják benne;
Egyfelől tehát Nyugaton kialakulóban van egy az eredeti indiai változatoktól (Id. alább) eltérő, populáris, humanista alapállású lélekvándorlástan. Másfelől pedig a Nyugaton missziónáló guruk egy részének a tanítása is átalakul: az itteni igényekhez igazodik, torzul, sőt tőle idegen, pl. keresztény elemeket, olvaszt magába. (Krisztus helyettes váltsága, engesztelő áldozata „mintájára” az egyes ortodoxnak nem mondható guruk „magukra veszik” tanítványaik karmáját stb.).
2) Világnézeti szempontból vizsgálva meg kell állapítani, hogy a karma és a reinkarnáció „törvényéről” hirdetői úgy beszélnek, mintha az egyfajta természeti törvény volna, noha az egyáltalán nem egzakt (pontosan meghatározható, egyértelmű):
A tant valló irányzatok is a lekülönbözőképpen értelmezik az egész rendszer („világtörvény”) egyes elemeit, ill. azok működését. Vitatott már az is, hogy a karma alól van-e, ill. egyáltalán lehet-e kiút; hogy az önfejlesztéssel Jóga, vagy csak egy istenség segítségével lehetséges-e; hogy csak a tudatos vagy a nem-tudatos cselekedetek, hibák is befolyásolják-e a személyes karmát; hogy nem a másik karmájába való beavatkozás-e a neki nyújtott segítség. (hiszen most előző élete bűneinek igazságos büntetését szenvedi el); hogy az életvitel, vagy a halál előtti utolsó gondolat dönti el, újraszületik-e a lélek, s ha igen, milyen létformában; hogy a meghalt lelke-szelleme hol van újraszületéséig, hogy ez a köztes lét egyáltalán van-e, ill. mennyi ideig tart. Évmilliárdokig is tarthat vagy csak x napig; hogy mit tesz a lélek ez alatt: lehet-e, s ha igen szabad-e, vagy kell-e vele kommunikálni.(ld. „halottas könyvek”) Vagy minderről szó sem lehet; hogy ember csak emberként születhetik újra (reinkarnáció), vagy növényi, állati, isteni létformába is juthat (transzmigráció), ha pedig nem emberi létformában van (pl. rovar), akkor ott a karma miféle szempontok alapján dönt a további sors felől. (pl. hogy cselekszik jót, vagy rosszat?) hogy a férfi férfi, és a nő nő marad-e következő életében, vagy nem, s hogy ez szabálytalanul változik, vagy egyszer így, egyszer úgy történik stb. stb. stb.
Ahány mester és tradíció, annyi „holtbiztos” válasz létezik, vagy pedig a kérdező alacsony tudatállapot szintjére, bennem avatott voltára hivatkozva hagyják nyitva a kérdést, ill. tagadják meg a választ.
3) Társadalmi szempontból a karma és reinkarnáció törvényének tana meghatározó szereppel bír mind az egyénre, mind a társadalomra nézve:
Az emberképet illetően:a hinduizmus szerint az ember csak álmodó szellemdarabka, ami illúziók rabjaként újra meg újra testet ölt. S egy végtelen, ájult létforgatagban kerengve egyetlen célja a mielőbbi „kiszállás”. Ehhez pedig az ember a mesterekre szorul; még Buddhának, a hinduizmus egyik nagy reformátorának az „ajánlata” is végső soron ennyi: ha megvilágosodsz, és Buddha leszel, akkor, ha meghalsz, végre nincs tovább... a létforgatag világképéből következik az is, hogy a meg nem világosodott, meg nem szabadult ember (karmi) a múltja rabja és a jövője szolgája, létének egyetlen elviselhető, ill. kifejezetten célzott dimenziója a jelen, a jelenben való élés;
az embernek nincsen keresztény-, vagy akár humanista értelemben vett értéke, hiszen individuális léte csak egy kozmikus varázslat (májá, azaz mágia) illúziója;
Az erkölcsöt illetően:
Mindezzel összhangban áll a "jógázó éhező: boldog éhező" elve (és India nyomora), hiszen mindenki csak a maga karmájáért felelős. A másik bűnhődését csak egy további életre elodázni tudja, ha segít neki - megjegyzendő, hogy a keresztény missziókat kezdetben felelősségre vonták karitatív tevékenységükért, az elvilágiasodó hinduizmusban viszont lassan megjelent a „te karmád az, hogy szenvedj, az én karmám az, hogy segítsek neked” elve; a hindu tolerancia (ahimszá) nem ártást, nem beavatkozást jelent, az optimális viszonyt ember és ember között.
Az eredeti keleti egységszemlélet (monizmus) a jót, az igazat, a lelkit, az Istenit nem érvényre akarja juttatni (mint azt sok, a nyugat kultúrkörből származó tanítvány is gondolná); hanem csak integrálni (összevonni, egyesíteni) akarja a rosszal, a hamissal, az anyagival, az ördögivel, és így túllépni akar mindkét „illuzórikus végleten”;
A keleti felfogás szerint a tökéletes ember a jó és rossz dualizmusába gabalyodott erkölcs felett áll. Ezt az erkölcsfeletti állapotot kell elérni s ez az erőfeszítés maga a tökéletesedés; ebből következik, hogy a keresztény, vagy akár humanista értelemben vett erkölcsi jót, az igazat stb. nem tekinthetik a társadalom olyan én fegyelmező, közösség teremtő és fenntartó elemének, amiért küzdeni lehet, sőt kell. Mert az egyoldalúsága miatt illúziókergetés, azaz karmikus terhet jelentő hiba, ami a létforgatagban tartja az egyedet és a közösséget...
A társadalom felépítését illetően:
A karma tan az indiai kasztrendszer alapja s a kasztrendszer a karma tan társadalmi vetülete, következménye; a modern India csak nehezen tud megszabadulni attól az átoktól, amit ez a gyakorlatban ember tízmilliók életében jelent;
A konzervatív guruk (pl. a Krisna-tudat szervezete is) nem a felszámolását, hanem a „megreformálását” követelik; elképzelésük szerint az új kasztrendszert egyrészt nem születési, hanem „spirituális alapon” kellene létrehozni - azaz ők, a guruk döntenék el, hogy valaki a spirituális szintje alapján melyik rétegbe, kasztba tartozik és tartozhat -, másrészt pedig az egész világra ki kellene terjeszteni;
A társadalom fejlődését illetően:
A karma ok-okozat elve determinizmusba visz: a múlt által a jelen s az által a jövő is meghatározott, eldöntött; ha egy társadalom minden egyes polgárának sorsa a karma törvénye által meghatározott („karma mentes” emberből pedig bevallottan mindig kevés volt és van!). Akkor ez igaz a társadalom egészére nézve is; ebben az esetben pl. egy Hitler uralomra kerülését a társadalmon levő kollektív karma büntetéseként, kellene értékelni, ami ellen igazából nincs mit tenni; Ugyanígy kérdéses az értelme egy lényegében illuzórikus világ tudományos kutatásának, a technikának, s általában a haladásnak is, az élet bármely területén; ne feledjük, hogy nagyrészt ez a világnézet áll az indiai kultúra évezredes stagnálása és nyomora mögött."
Idézet:
eleyson@galamb.net
