Vers szerű írásaim

Ma is közelebb

 

A bőr már öt x-et is betakar, és az időn túl fala, egyre vékonyabb.

No, nincs is ezzel semmi baj, ha bensődben új élet fakad.

Fiatal, fentről született, életet kap ott, ahol ember nem tehet.

A napok neki is elfogynak, a sátor bőre meg-megszakad.

De a szívnek, az élő víz, újra inni ad.

Értelmet kap az odaát, és az is, mi itt marad.

 

 2020-07-04

A rejteken

Valahol megbújva merengenék

Apró láthatatlan helyen megpihennék

Kizárnám a forgatagot, a zajt, az erős fényt

Mely ellopja a csillagok varázsát.

A zajt, amiben se tartalom se mondandó nincsen

Az üres szavakból elegem lett régen.

Megpihennék ott, és akkor, csak magamhoz szólnék

Ha szólnék, és mint teafőzőn a sípoló, úgy énekelnék

Lelkem parányi csapjait megnyitva, talán térdre is esnék

Mérgem a sárba köpném, majd felnevetnék

az én forrásom örök, és ami fáj, csak egy szusszanásnyit kaphat e rejteken.    

2017. 12. 09.




A hit és a tűz kapcsolata

Zúdult már rád a fájdalom, mint egy lavina, ami mindent betemetni akart? Voltál már a szenvedés préselő vermében, ahol nyögés, nyál és könnycsepp keveredik. Amiről azt gondoltad számodra idegen marad. Tapintottad e már a sötétséget akaratlanul, amikor tintája átitatott kívül – belül. Amikor irdatlan mélysége elnyelni készült mindent, amit hiszel, és amit örömmel követtél? Volt már az ég, feletted kő kemény és a csend üvöltötte: Ennyi! Vége! Itt nincs remény. Volt már ismerősöd a sötétség, a kétely leült e már melléd csendesen? Elért e már az örvény, ami lehúz, és temérdek piszkot nyelsz vele? Elég, mondod most már elég, ne a sötétségről papolj nekem! Nem –nem! Nem azt teszem, segítek megérteni, hogy hited legyen! A csillagok csak sötétben látszanak, és az éjszaka nagy tanító is egyben. A hitet tűzben szokták edzeni, és a vigadozáshoz tengernyi könny is tartozik. A nagy hithez nagy próbák kellenek! A reménységhez pedig alázat! A tűz majdan a végső tisztító lesz! A szikrákért pedig mi adunk, előbb - utóbb hálát!

2016. 07.14.

Anti-óda  a régi természetemhez

Vívódtam, szóljak e veled. Nem kegyetlenséged miatt. Nem! Azt eddig is viseltem. Egyszerűen nincs szó. Mennyire gyűlöllek! Mégis, naponta ölelgetem mocskos valóságod.

Bűzlő megfeszített tetem vagy! Egy nyújtózni próbáló halott! De sokáig gondoltam, győztél, hogy eltapostál, hogy hazug mérgedtől, nincs szabadulás. Hiába néztem a fénybe, karmaiddal belém kapaszkodtál.  

Hihetetlen, hogy meg kellett ismerjelek, egy ilyen, egy ilyen, nincs is jó jelző! Egy értéktelen, egoista barbárt! Egy professzionális kaméleont! Egy kegyetlen, becsontosodott bűnfészket! Ó bárcsak eltakarodnál! Hogy is szokták mondani nincs tebenned semmi jó! Na én azt mondom a jóság nemhogy benned nincs meg, de még a környezetedet is messze kerüli. De meg kellett, hogy ismerjelek téged.

Ó a legáldottabb nap! 

Újjászületésem után lelepleződtél, bűneimben megmutattad magad.

Már látok! Már látom rútságod mögött azt:

Aki így szólt: „elvégeztetett!” Ö az Isten fia!  

Mély a csend, ami körülveszi nyelved, nem szólsz, ez még inkább engedi láttatni, elveszett voltodat. De ma már, bátran szólok, ármánykodásodra én már nem figyelek. Sebeimet nem nyalogatom többet. Nem kell tovább, amint naponta, önjutalmazásba kergetsz. Vérfoltos térdeim ígéret halmazán, te csak szüntelen röhögtél, belém-belém rúgva! 

De tudd meg!  Segítettél nekem, mert megismertem hogy ki is vagyok! Ki vagyok én magamban, istentelenül. S ha fájdalom közt is, de megértettem, bűzöd miért illat nekem!

Hisz rohadásodból, én csak jót nyerek. Mint a földbe vetett mag, mely elhal, mert el kell, hogy rohadjon. S egy nap neked csak emléked vagy még az se marad. S bűzödre többé nem emlékezem. 

2016-06-06

A dolgozók selfie 

Még tart az ősz
vékony ködös leheletével
azzal a fehér tejfüsttel
rendre betakar.

Indulnom kéne vár a MA
a fogmosó pohár éle felébreszt
megannyi hangya a szürke betonon
A metró kocsi fénye
Szakadozva kérdez
Ennyi az élet?

Felpörög a szerelvény motorja
az utas massza rendet vág
Egy szatyorban cicafej moccan
egy üres üveg megy a fék után

A munka megvár! Hát várjon!
fogtam kezét eleget
s jutalmam ez országban mi lett?
Kenhetek egy vajas kenyeret.

Felsír a szerelvény a munkás könnyét, törli
indul a nap, azt még be kell törni.
Lassít a kocsi, megáll a mélám is
Ez a világ így vágott én rám is!

2015-11-02

A bukás!

Mint leköpött gondolat, talp alatt alig lélegző szavak. Kiálltunk az igazságért. De csak csend van javarészt, itt a nap alatt.
Igen van egy fénysugár, egy mindent elsöprő mennyei világosság, Csak épp a szabad akarat félre lökte öt, kiközösítette, mint meg annyiszor a századokon át.
Körbe vesz a jéghideg hazugság szele és átjárja mindenem.
Kabátom zugain át a szívembe jár, s bennem valami megremeg.

Bután néző szempár véres kiáltásai ezek. Ők látták a romlást ,az elesést, és a trónbitorló halált. Látták ahogy az istenképű faj egy emberpárban letérdel, mi több arcra esik, és a hatalom jogarát a kígyósziszegés mámorában a sötétség, kezéből a hazugság által erővel kitépi.

Nincs felismerés pedig ezredévek éltek.
Nincs megbánás hisz emberekre néznek.
Nincs semmitek mert eladtátok régen!

2014 08 31



A reménytelenség reménye!

Sorsom könyvének lapjait átolvassák a napok.
Letérdelt könnycseppek mint megfolyt tinta
a legtöbb lapot igen befogták.
Néha titkon és néha nem.
De tovább lapozom.

Van itt egy két színfolt, egy két ragyogás
vidám nevetés vak randalírozás.
Aztán van hazugság, jó akarás
szerelem, tavasz, majd félelem,
és egy torkon akadó felismerés.
Miért olvassam tovább?

Már nem emésztem a két fedél sárgás tartamát
ki emlékszik majd egy életre, ha üres a magasság?
Mi végre a megannyi könny, ha a nem lét a lét
Ha a por után úgysincs semmi,inkább nem olvasom tovább.

Egy ideig sötét van, de nem! Nem kell ez a hazugság!
Nem a fedélen belül, azon kívül van az Igazság!
Igen itt már van remény és újra van mosolyom!
Öt nézem ki mindig is szeretve hordozott!
Rá nézek! Arra aki már ezerszer kiolvasott!
Ö lát engem, mint minden embert. Ö készít örök holnapot!

Integrált születésnap

48 év por homok, szilánk üveg megkopott
Csiszolódtam, eleget, kaptam sokszor hideget
Vártam jóra, megfogott játszótéren játszatott
Megtanított nevetni, a nemes utat követni
a vétkest nem megkövezni, az embert magát szeretni

48 év pillanat, integrált egy lét szakasz
Hiszen felismertem Öt, magam, ki hűségével betakar
S ha múlik is egy esztendő Örök életre figyelő
Megnyugvást sem adhat más, Ö valós örömem
ez, örök boldogság!

2015-04-13

A tükör előtti igazság

A költészetem nekem is véges és néha rémes

De aki olvasni szeret, talál krémest vagy ép fémes csengést

a sorok között járva, meg- meg látva, száj tátva, az igazság

Elhullajtott, csillanó, magányát. Mit sokan, mint férget kihányják, tapossák   

Kerülik, elássák.

Zakatolt szívvel körbenézve, mázsákat a lelkiismeretre téve, soha meg nem érve

Csak játszanak, és a tükörbe nézve, mosolyt várva, semmi sem néz vissza

csak egy eltűnő élet, Hát megérte? Megértette végre?

Mi végre is szól a költészetben a vers.

S hogy Te krémesre és ne fémesre lelj, ami roppant erejével a földhöz, ver

Mert az igazság a legnagyobb úr, és ha van még a szíveden húr, akkor azon fogjon táncba

hogy homlokod ne legyen ráncba,  amikor a tükör elé állsz.

2015-03-20

Az igazság diadala

Véget ért a sötét korszak

Asztalt bont a társaság, először a hazugság

Majd a halál ki üvöltve bár de félre áll.

Hiába már minden erő, minden varázslás

Az átkok itt mind véget érnek

S romba dől minden mágiád.

S ha hitted is hogy győztes lehetsz

A Mindenható most megaláz….

Ezer esztendő, ha el is repül

Azután vár a kizártság

 Jó tudod, hogy így van ez

Hiába a vicsorgás,

A megalázóból alázott lett

S érvényesült az Igazság….

06.10.16.

Értelem nélkül
/a felfoghatatlan/
Az ég alatt a Földre zárva régen!
Halott voltam, de már félig élek!
S majd mikor a KEGYELEM
Átrepít a kéken s az egek felett
Ítéletre érek…
S majd mikor az IRGALOM
AZ ÖRÖK ÉLETBE léptet
Már nem leszek bezárva
Többé sem Földön sem égen…
Betelve az ÉLETTEL
Létezve is ÉLVE minden
Értelmet nyer minden
Végre…
Köszönöm minden mit mondhatok,
Köszönöm CSAK ennyi mást alig
Adhatok…
Akadhat egy két jó tett hogy tiszta e
Hogy mennyit ér …a kegyelemhez semmit
Tenni nem tud ezért túl sok haszna nincsen.
Hacsak a magamfajtának nem volt tőle jobb
Ha csak egy mosoly is… akkor azt mondom megérte.
De Néked nem sokat használt, ha csak nem
Áldják érte NEVED dicsőségét.
Azt mondom por az Ember és pára és néha vagy
Gyakran is …az állatnál állatibb….
hogy ösztön é vagy ez a romlás ki-ki döntse,
De ha mélyen magába néz csak csend marad
Kérdés vagy büszkeség, vagy miféle méltóság
Mind ismeretlen…
Majd mikor a KEGYELEM reményt ad
S a szív kitartást kiált.. lesz VALAKI!
„JAH”! Aki valóban haza vár.

 2010

Reményteli számadás.


Próbálok, szavakat préselni abba a gondolatba melynek mondatait olvasni fogod. Megszáradt kenyér belsejét gyűjtöm neked, mert még ehető! Bár el kell rá némi kenc.
A nagy és bölcs szív, de a másik is, a napok múlásával leülve, majd leborulva fekszik az Igazság előtt. S mikor már csak szuszogni tud, megérti.. Eljött az idő.
Keserű tea, mit inkább az asztalra locsoltak az évek és az édesből is többnyire csak az elő ruhára jutott. Hangtalan vállrándítás mellett hol nevetés, hol közöny. Sietős számadást végzel. S ha akkor látod Krisztust! Már más dolgod nincsen!
Mély és tétova határvonal. Menni és maradni. Hűséged könnyek és ráncok alatt, hol magas lázzal betegen, hol ragyogva óriás léptekkel Urad Örömére meg – meg csillant.
Nehéz a szó ott, hol vagy ismersz vagy, távolságod a lényegtől irdatlan és fagyott. Egy kereszt egy pár szög és igen korona is jutott! Igaz ezt még emberek adták, de tövisei közül áldott vér! A megváltásunk serkent. S mikor megtaposva a halált, a Szent utat, tőrt minden árnyon át! A Földgolyón kihirdették: Mert van! Így lesz feltámadás!

2013-07-20