Avagy ne tedd tönkre azt, amit építeni szükséges.
Az írás szerint a jókedv, a valós belűről fakadó vidámság, rendkívül
jótékony hatású az ember egész személyiségére, szó szerint orvosságként hat.
Tehát az élet minden területén remek energiaforrás. Azt pedig nem kell
hangsúlyoznom, hogy az életünk egyik legfontosabb területe, mindenekelőtt a házasságunk.
Ha házasságban élünk, akkor annak, mint központi forrásnak egyértelműen
prioritási elsőbbsége van, ezt az elsőbbséget a biblia is támogatja. Na de tudjuk, hogy a házasság, legalábbis a jó
házasság nem késztermékként kerül az asztalra.
Ahogy szokták mondani a gondozott szemrevaló szép kert sem
magától olyan, amilyen. A házasfelek igen professzionális módon megtanulták a
közösen főzött „ebédjükért”, a másikat hibáztatni, ha annak íze, állaga, vagy
netalán az egész, úgy ahogy van ehetetlen. A közösen főzés alatt azt értem,
hogy a házasság milyenségéért, jó működéséért, elsősorban az azt alkotó felek a
felelősek, ráadás a legtöbb esetben mindkét fél elég szépen kiveszi a részét. Na
most, aki ennél a pontnál felkiált, hogy „álljunk csak meg!” a házasságom
bármilyenségét ne varrd, az én nyakamba. Annak szeretném elmondani, hogy de
pontosan, valamiképpen az eredmény a te vetéseid gyümölcse is, hiszen a megfeszítetlen
romlott ó természettel nem csak a társad rendelkezik. Azt el tudom fogadni,
hogy a keletkezett tűzhöz valószínűleg nem egyforma arányban hordtátok a
rőzsét, és lehet az is hogy nem te gyújtottad meg végül is a tűzet. (számolni
kell a generációs átkok valóságával is) De a két megfeszítetlen ó természet hosszú
távú megnyilvánulásai, szinte garancia a részleges vagy a teljes tűzvésznek. Ezért
tartom rendkívül találónak, Németh S. Judit gondolatát, miszerint: „a jó
házasság titka, a két megfeszített ó természet”. A „felemás iga” helyzetére itt
nem térnék ki, mivel annak sokrétűsége teljesen egyedi megbeszélést kíván, szinte
minden esetben.
De tovább is folytatnám, és kiemelnék egy rendkívül komoly,
ám annál inkább figyelmen kívül hagyott problémaforrást. Ez pedig nem más, mint
a másik fél megváltoztatni akarása a saját erőnkből. „tedd így, tedd úgy, így
kellett volna, úgy kellett volna, stb. stb. (akinél ez, mérhető, hosszú távú
eredmény hozott, természetesen úgy, hogy a társa EGÉSZSÉGES maradt, az kérem,
írja meg nekem nagyon kíváncsi lennék rá)
Elismétlem ismét! A magunk erejéből történő, másik fél
megváltoztatására irányuló törekvéseink, legtöbbször teljesen sikertelennek
bizonyulnak, de ha érnénk is el rövidtávú eredményt a másik megjobbítása terén,
azzal párhuzamosan valószínűleg testi és lelki betegségeket is elindítanánk az
életében. (sajnos ezek, sokszor csak évek múlva kezdik megmutatni negatív gyümölcseiket.)
De mi nem azért vagyunk, hogy a szövetséges társunk, leépüljön a
környezetünkben a megfeszítetlen romlott természetünk és az azt támogató gonosz
szellemek tevékenysége folytán. Amiről most beszélek nagyon komoly dolog. Ne bagatellizáld
el. Nem véletlen látni rengeteg (még hívő emberek között is) válságban lévő,
haldokló kapcsolatot. Ez nem Isten büntetése és felelőssége, ne rá akard fogni.
Ez bizony a Te sarad, a Te sarad is. De teljes szívből hiszem, hogy van
megoldás, és van rendbe hozási lehetőség is. Isten tud és akar életet lehelni
oda, ahonnan te, akarva akaratlanul kiszorítottad. De tegyél a dolgok
érdekében, ha nem akarsz egy fájdalmas tragédia részese lenni. Az első talán
az, hogy ne érezd elsőszámú kötelességednek a társadat „jobbá” tenni. Ha még
nem tűnt fel, e folyamatba csak szerencsétlenné és boldogtalanná teszed. Tedd
elsőnek boldoggá! Nagy valószínűséggel más irányba is gyorsabban célt érsz.
Érdemes átgondolni, hogy miként tudnám boldoggá tenni, mivel tudok a kedvében
járni, mi az, ami megelégíti, ami energizálja, amiben mellé kell állnom, mi az
amit vár, amit szeretne, amivel felemelhetem. Aminek az eredménye a boldogság
az öröm a felszabadultság megjelenése. Tudom, ez nem megy rögtön, sokan azt sem
tudják, leginkább a kommunikáció hiánya miatt, hogy mi a másik igénye, szüksége,
vágya. Mi az, amit igazán szeret, mi az, amit kevésbé. Mi okoz neki örömet és
mi nem.
E témában remek olvasnivaló Gary Chapman az 5 szeretetnyelv
és más írásai.
A vidám, örömteli, természetes legbelülről jövő
felszabadultság, a másikban való megnyugvás, nem csak a mézeshetek idejére
szól. Ha mindenki teszi a maga jól felfogott részét, akkor ez végig tudja kísérni
az házasságot, egy életen keresztül.
Tedd először boldoggá a társadat, ennek alapján már felépítheted
azt is, hogy a jobbá tételi szándékaid célt érjenek. Csak megjegyzem, Isten
velünk is így cselekedett. Az által, hogy elfogadott olyannak amilyenek
vagyunk, és szeret! Ezzel boldoggá tett! Ez a boldogság az alapja a kapcsolatunknak!
Ő Jó! Jó és szerető Isten! (Ha nem ilyennek látod, érdemes és szükséges
változtatnod a benned kialakult Istenről alkotott véleményeden) Ő szó szerint
mindent megtett és megtesz, annak érdekében, hogy a gyermekei boldogok
legyenek, és ezen az alapon állva, ösztönöz arra, hogy vele vállvetve/együttműködve
megértsd és akard azokat a változásokat, amiket ő szeretne látni az életedben.
Mert noha igaz, hogy ahogy vagy úgy fogadott el, de sokkal jobban szeret, hogy abban
az állapotban hagyjon, amiben rád talált.
Valahogy nekünk is így kell lennünk társunkkal az élet
kegyelmében. Azzal, amivel mi tudjuk, (szabadon és őszintén) érdemes boldoggá
tennünk, mert ez nyitja meg az ajtót arra, hogy együtt, közösen elérjük azokat
a változásokat és eredményeket, amelyek a házasságunkat és a valósan megélt
örömünket/boldogságunkat szolgálják.
Köszönöm a figyelmeteket.
