Egy vitaest margójára.
Friss élmény bennem a tegnapi karizmatikusságról tartott
vitaest és csak úgy hullámzanak bennem a gondolatok, legerősebben, az hogy
mennyire de mennyire megfosztott bennünket az ördög az ilyen kulcsfontosságú
tisztázó jellegű beszélgetésektől, látásegyeztetésektől. Hogy milyen okból az
többrétű, de sajnos elérte évtizedeken keresztül hogy az ilyen beszélgetések
vitaestek ne tudjanak megvalósulni. Többnyire a megszégyenüléstől való félelem,
a jaj mi lesz ha nem tudok jól érvelni, ha kiderül hogy nem nekem van igazam. De
a felekezeti gőg, vagy a más véleményen lévő emberrel szembeni előítélet, beskatulyázás,
és a konkrét szeretetlenség is, szintén okolható itt. A második legerősebb
felismerés bennem most jelenleg az, hogy velem együtt Isten népének mennyire szükségeltetik,
hogy az Isten igéjének a tanulmányozásában mind inkább elmélyedjünk, a lehető
legmélyebb szintekig. Egyszerűen magunkhoz kell ölelni a teológiát, és annak
minél több ágát, de nem egy bálványként, hanem mint Isten akaratában lévő
eszközt. Hogy minél hitelesebben szerezzünk dicsőséget az ö nevének! Az igazat
megvallva az első 20 évemben a teológia, mint olyan nem nagyon volt azon a
helyen az életemben ahol kellett volna lennie. Ez nem azt jelenti, hogy nem
voltam hiteles keresztény a magam minden harcaival együtt. Csupán éltem a mindennapi
keresztény életvitelt több-kevesebb sikerrel. De a mély teológiai képzésre nem
fektettem hangsúlyt, noha rengeteget olvastam. Valahogy így alakult, a munka a
három gyermek és a család teendői mellet. Természetesen leginkább a pünkösdi
karizmatikus teológia alap könyveit ismertem meg. Az utóbbi öt-hat évben lett
ebben egy áttörés és változás. Ma már sokkal nagyobb hangsülyt fektetek a saját
magam képzésére, nyitottan és Isten áldása alatt.
Mivel mindig igyekeztem a Biblia általam megértett/megismert
igazságait, a gyakorlati életembe átültetni, így a teológián belül a
tapasztalati teológia az, amihez az elmúlt évtizedekben a leginkább közöm lett.
Természetesen az Isten munkájának végzése közben elsajátított illetve felmerülő
tapasztalatokat rendkívüli figyelemmel, józansággal és a biblia igazságainak
fényében kell megvizsgálni/kiértékelni minden esetben. De ennek létjogosultsága
szerintem nem vitatható és háttérbe szorítását illetve figyelmen kívül hagyása egyszerűen
nem megengedhető. Az eddigi élettapasztalatom az, hogy az íróasztal mögötti teológiát
és a mindennapi keresztény gyakorlatban megélt tapasztalati teológiát
folyamatosan együtt kell vizsgálni és kiértékelni és alkalmazni. Ez vezet ma
leginkább Isten akaratának mélyebb megértéséhez szerintem.
Ezért is okoz nagy
örömet bennem, ha olyan kezdeményezések tért nyernek, mint a tegnap esti
karizmatikusságról szóló vitaest. Ezt folytatni kell! (Nagyon élveztem, havonta kéne ilyen. Meggyőződésem előrébb tartanánk mi keresztények, muszlim körökben sem az a szóbeszéd járna hogy a keresztények súlytalanok és erőtlenek.)
Tapasztalati teológiát,
ma még mindig nem veszik kellően komolyan, Pedig a teológiának ezt a fajtáját
sem szabad negligálni, szubjektivitása miatt, főkként, amikor minden
szempontból komolyan vehető hívő emberek számolnak be ugyanazokról a
megtapasztalásokról. Ezeket csípőből,
leördögizni, hamisnak tekinteni igen nagy butaságnak tartom, és nem kis
kockázattal is jár, hiszen ha netalán a Szentlélek munkája, és én mégis bármi
okból félre dobom, sátántól valónak titulálom, félő, hogy Istennel szembe helyezkedem. Netalán
a Szent Szellem káromlása, forogna fent. Ez nagyon komoly dolog! Mivel bizony
ez üdvösségi kérdés, nem szabad elhamarkodottnak lenni, ilyenkor, ha a megítélendő
ajándék, szolgálat, megnyilvánulás, oly annyira eldönthetetlen, hogy most kitől,
mitől lehet, milyen szellem van mögötte. Én a magam részéről azt javaslom, hogy
karanténba kell zárni, pontosan, ugyanúgy ahogyan azt a kiemelten fertőző
esetekben szokták fizikai betegség esetén. Ezek után összeülhet a konzílium
Jézus ott lesz közöttük és nyilván segítségükre lesz a dolgok helyes megítélésében.
Egyben így időt is biztosítottunk arra, hogy kiderüljön valóban fertőzött volt,
vagy csak olyan tüneteket mutatott, esetleg totál félre értés volt a személy
nem beteg, úgy ahogy azt gondoltuk. Tehát mindenképp ezt látom helyes
hozzáállásnak.
De a fent vázolt problematika
miatt, nem bölcs valamit csak azért, mert számomra ismeretlen vagy nem, logikus
vagy nem szemet gyönyörködtető látvány, azonnal leírni és démoni dolognak kikiáltani.
Gondoljunk csak arra, amikor Jézus földre köpött és sarat készítve rákente azt
a vak ember szemére. Ez nem túl gusztusos, de ha itt leragadnánk, elvesztenénk
ennek az embernek a szeme világának a megnyerését. Olyan intő próféciát mondani,
egy az egyház számára pénzt adó embernek, aki pár perc múlva holtan esik össze,
enyhén szólva biztosíték kiverő esemény, mégis Istentől való ítélet volt. A
lényeg én azt javaslom, ne ítéljünk elhamarkodottan, csupán látás szerint, mert
nem lenne Isten akarata. Ráadás van egy óriási lehetőségünk is Istennél! Azt
javasolja az ige, hogy akinek nincs bölcsessége, kérje Istentől, azt javasolja
az írás, hogy kívánjam a Szellemi ajándékokat ebben a szellemek megítélését is
lehet kérni/kívánni más ismeret ajándékokkal egyetemben. Ez hatalmas lehetősége
a hívőknek, arra hogy sikeresen vegyék fel a harcot a természetfeletti és a
természetes szinten egyaránt a sötétséggel, a káosszal és a bűnnel szemben.
E rövid kitérő után nézzük a tapasztalati teológia
hitelességének alapját.
„Mert nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk,
azokat ne szóljuk.”
„Ami kezdettől fogva vala, amit hallottunk, amit szemeinkkel
láttunk, amit szemléltünk, és kezeinkkel illettünk, az életnek Igéjéről.”
„Amit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek
is közösségetek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő
Fiával, a Jézus Krisztussal.
Ezeket, az igeverseket figyelembe véve, szerintem igen is
van létjogosultsága a tapasztalati teológiának. Természetesen ebben a kérdésben
is látok egyfajta félelmet, ami motiválja az elutasítókat, nyilván nem minden
alap nélkül. Hiszen igen nagy káoszt, értetlenséget és megbotránkozást okoztak
a hiteles ajándékokkal rendelkező, de motívumaikban, életvitelükben igen is megkérdőjelezhető,
abban visszaélő emberek. Ehhez még hozzá jön a valóban hamis ajándékokkal tért
nyerni akaró sátánt kiszolgáló erős emberek, és ténylegesen kész a teljes a káosz a
természetfeletti kérdésében.
De saját jól felfogott érdekünkben, azért azt nem tehetjük
meg, hogy ez miatt az egészet úgy ahogy van leírjuk, csupán azért mert nagyon
össze van csomózva és mi kényelmi szempontból nem akarunk a kicsomózással
fáradozni, mert mint az életben is, inkább odavágnánk a földhöz az összegubancolódott
csomóhalmazt. Ebben a hamisítványokkal teleaggatott témában/kérdésben pontosan
a hamisítványok mutatnak rá az eredeti a hiteles ajándékok/karizmák és
szolgálatok kulcsfontosságára/ létezésére, meglétére Isten népe között. Sátán
nyilván nem helyezne ekkora hangsúlyt a zűrzavar és a hamis ajándékok életre
hívására/fenntartására, ha nem félne, hogy a keresztények ennek hiányában, meg
tanulnak Isten erejében és ajándékaiban szolgálni. Na ha valamitől fél a bukott
szellemvilág, az pontosan ez a lehetőség. Ezért számukra mindent megér hogy az
Isten szentjeit e területen homályban, félelemben, meg nem értésben tartsák. Nekünk
meg szerintem az a dolgunk hogy kicsomózzuk amit összekuszáltak, értelmes
szeretetben lévő párbeszédekkel leüljünk és mint nekünk és kortársainknak
kijutott feladat, megvitassuk/ helyre tegyük azokat a pontokat/területeket
amelyek a kereszténységben belül, eddig csak a szeretetlenséget a félelmet, meg nem értést, és az Isten akaratán kívüli távolságtartást szolgálták. Mindezzel megerőtlenítve Isten
népét és munkavégzését. Nem egyszerű ez a feladat, de nem lehetetlen!
Köszönöm a figyelmeteket.
