Délelőtt egy igen fontos, és érdekes igerészről gondolkoztam,
amiről ritkán beszélünk.„Kérlek azonban titeket atyámfiai, a
mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyképpen szóljatok, és ne
legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben
és ugyanazon véleményben. Mert megtudtam felőletek atyámfiai a Kloé embereitől,
hogy versengések vannak köztetek. Azt értem pedig, hogy mindenitek ezt mondja:
Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé.” Az azonosan
szólás, az egy értelemben és ugyanazon vélemény, nem kizárja az igazságot,
hanem magához öleli. Mondhatni a felismert, a számunkra jelenleg megadatott világosság,
alapját képzi, és ezen építkezik tovább. Számos emberi kapcsolódás, szövetség,
paktum létezik, amely az igazság, jó, a helyes teljes nélkülözésével jön létre,
ezek nélkül a tartópillérek nélkül, vannak egy véleményen, egy akaraton, a benne
szereplő emberek. Egész biztos, hogy Isten beszéde nem ilyenre gondol, amikor,
bennünket az egy véleményre, ugyanazon értelemre buzdít. Éppen ezért nincs
ellentmondás, amikor bátorkodom megjegyezni, hogy ameddig egy hívő testvéreddel,
vagy egy gyülekezettel, vagy egy keresztény honlappal, csak addig tudsz
azonosulni, ameddig kizárólag ugyan azt mondja, gondolja, és teszi, amit te, és
még az érdeklődési körének is azonosnak kell lennie mindenben, addig sikeresen
bezárod magad egy zárt rendszerbe, amiben Isten vezetését is korlátozod, az
életedre nézve. Természetesen, ennek is megvan a maga rendeltetése,
és ideje, de a szellemi növekedés velejárója ennek a mielőbbi magunk mögött hagyása. Ennek
az elhagyásnak az elmaradása az, hogy a hit helyét sokszor az utánzás veszi át,
és a szeretetet egy részrehajló kettős mérce hígítja fel. Az ilyen emberek kapcsolatai,
felületesek, általában önzőek, és alig- alig érik el a szentírásban elvárt, de
leginkább az újszövetségben lefektetett elvárásokat. Sok esetben ez a válasz az
egyházon belül megélt, igen durva egymásba rúgásnak, a másikon való átlépésnek is.
(Nem, nem a mimóza lelkületről beszélek, az más téma, és annak valóban nincs
helye.) De nem kell, annyira részleteznem mindenki tudja kimondva, kimondatlanul,
hogy mire gondolok. Sajnos van valós tapasztalatunk, bőven. Adunk és kapunk,
csak éppen nem azt, amit Isten vár, hogy átadjunk a kapcsolatainkban egymásnak.
„Mert mikor egyik ezt mondja: Én Pálé vagyok; a másik meg:
Én Apollósé; nem testiek vagytok-é? Hát kicsoda Pál és kicsoda Apollós? Csak
szolgák, kik által hívőkké lettetek, és pedig amint kinek-kinek az Úr adta. Én
plántáltam, Apollós öntözött; de az Isten adja vala a növekedést. Azért sem aki
plántál, nem valami, sem aki öntöz; hanem a növekedést adó Isten.”
Ha most azt gondolod, hogy én nem kedvelem a
tekintélyt, akkor kérlek, olvasd el a korábbi írásaimat, és magad is meglátod,
ez igen távol áll tőlem. Nem, én nem a tekintély ellen, hanem az Isten életedre
való vezetésének, és a neked szánt, számodra elkészített növekedésről beszélek.
Arról, hogy ezt ne korlátozd én Apollós, én pedig Pál gondolkozással.
Köszönöm a figyelmedet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése