hétfő, június 02, 2014

Gondolataim a bibliai hitről.



Bizonyára sokan hallottátok már azt a mondást : „hogy él mint hal a vízben!” S valóban mindenki számára egyértelmű hogy ha élő fickándozó halat akar látni, szükséges kisétálnia egy tóhoz vagy folyóhoz vagy legalábbis mindenképp egy olyan vízben gazdag helyre ahol a különböző halacskák megélhetnek és szaporodhatnak. Tehát ha nem sült halról beszélünk mindenképpen összekötjük a halat még ha nem is tudatosan az életterével, ami a víz!
Nos a keresztényeknek is van egy ilyen kulcsfontosságú életterületük/létezési zónájuk, ami nem más mint a HIT!

Nincs az a hívő aki ne hallotta volna már ezt az Istennel való élő kapcsolathoz elengedhetetlenül fontos tényezőt! Természetesen amikor a bibliai hitről beszélünk tudatosítanunk kell magunkban hogy ez nem az a hit amit a világban értenek a hit alatt. Egy általános hittel minden ember rendelkezik amit a mindennapi életvitelében rendszeresen használ. De a bibliai hit témájánál mi nem erről a hitről beszélünk. Hiszen ez a fajta világban jelenlévő hit nem eredményez Istenismeretet,sem üdvösséget, sem megigazulást és sorolhatnám. Az a hit amit Isten elvár, kér, figyel, és mindenkor kész megjutalmazni az az a fajta hit ami kizárólag az Isten örök beszédéből táplálkozva növekszik fel az ember szívében/szellemében! S itt el is érkeztünk egy olyan ponthoz a hitről való gondolkozásunkban, amiről feltétlen említést kell tennünk. A bibliai hit noha érinti és támogatja/táplálja az elmét, reménységet hozva létre számára! Mégis a bibliai hit elsősorban nem az elméhez hanem a szívhez köthető/kapcsolható. „Szívvel hiszünk az Igazságban” állítja az írás!
S csakugyan amikor azt látjuk, hogy emberek egy értelmi elfogadást/igaznak tartást gondolnak hitnek, nem sok minden változik és történik az életükben, hiszen a szívük a lényegi legbelső valóságuk nincs érintve az Isten beszéde által. Ezért hangoztatta Pál hogy ö amikor prédikál nem emberi bölcsességet közöl, azaz nem az értelemnek hanem a szívnek szól elsősorban. Nem akarom, hogy félre értés legyen, nagyon fontosnak tartom az elmét a racionalitást és a dolgok átgondolását, de az ige alapján jogosan teszünk és kell tennünk különbséget az elmebeli hit és a szívbeli hit között. Az emberi kommunikációt ha nem tölti meg és nem itatja át Isten beszéde mégpedig úgy, hogy mögötte az újjászületett szívet betöltő Szent Szellem jelen van, nem tud létre hozni szívbéli hitet. Ezért utasítja Isten az örömhír mondóit arra: „Ha valaki szól, mintegy Isten igéit szólja: ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ad: hogy mindenben Isten dicsőíttessék a Jézus Krisztus által, akinek dicsőség és hatalom örökkön-örökké. Ámen.”
Véleményem szerint ezért hatástalan és meddő legtöbbször az az igehirdetés ahol az igével szolgáló személy nincs újjászületve. Valami olyan állapot ez amit Jézus úgy jellemzett, hogy vak vezet világtalant és így mindketten a verembe esnek. Eleve Isten országában alapkövetelmény a megtérés az Újjászületés romolhatatlan magból Isten igéjéből valóságos szentségben. Számomra elképesztő, hogy hány a bibliával foglalkozó ember ezt az alap lépést még soha nem tette meg, és csodálkoznak eredménytelenségükön és szó szerinti örömtelen kínlódó hitéletükön. Emlékezzünk mit is mondott Jézus Nikodémusznak! „Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.” Mindenképpen érdemes ezen az igeversen is alaposan elgondolkoznunk.

De térjünk vissza a hit kérdésére.
Te hitből élsz? Valós Isten beszédéből származó azon álló, szívbéli hitből élsz, vagy mások utánzásából, esetleg csupán értelmi hitből amelynek nincsenek cselekedetei csak úgy van. De nem a szívedben és ezért holt hit! Semmit sem változtat sem a Te életeden sem a másokén. Az értelmi hitről mondja az írás, hogy cselekedetei nem lévén halott önmagában. Igazából nem oszt nem szoroz.
A hitből való élet nem mások utánzása! Nem rutinból, csípőből, cselekvő élet, mert abból félő hogy, hiányzik a Szent Szellem vezetése! Nem is egy inaktív elmebeli meggyőződés bibliai igazságokban.
Nem! Nem! És Nem! A hitből való élet aktív,cselekvő, a Szent Szellem vezetésére figyelő, bátor Isten beszédét szemelőt tartó, mások által világosan felismerhető és Isten által folyamatosan méltányolt élet! Igen! Isten által méltányolt neki tetsző életvitel, melyet a zsidó levél szerint mindig és folyamatosan vár, elfogad, keres és megjutalmaz!
Fontos bibliai gondolatok! 
-Mindent amit tesztek hit által hitből cselekedjétek.
-Ami nincs hitből bűn az.
-Lehetetlen Istennek hit nélkül tetszeni.
-A kételkedést a kicsinyhitűséget Jézus nem fogadta el.
-Ahol hitetlenség volt nem is tudott csodát tenni,pedig szeretett volna.
-Hitet cselekedetek által kell aktiválni élővé tenni.
-Mivel Isten adta kinek kinek a hit valóságát,jogosan kérdezi :hogy van hogy nincs hitetek?
A győzelmünk Krisztus Jézus által van,ami realizálja a láthatóban ezt a győzelmet az a mi bibliai hitünk! 




Nincsenek megjegyzések: