Münchhausen báró legendás "önkihúzása a mocsárból" szobor Bodenwerder településen, Németországban. Fotó: Kiala Camperat |
A törvény elrendelésének másik fő célja az volt, hogy Isten megmutassa, mivel az emberek bűnösek, saját erőfeszítésük által nem képesek
igazzá tenni magukat. Minden ember természetében megvan az a hajlam, hogy függetlenné
kíván válni Isten kegyelmétől és irgalmától. Már önmagában ez a vágy (az
Istentől való függetlenség) egyszerre eredménye, és bizonyítéka is az ember
bűnös állapotának, jóllehet a legtöbb ember ezt nem így fogja fel. Amikor tehát
egy ember meggyőződik a saját bűnös állapotáról, az első reakciója az, hogy
megpróbál valami módot keresni arra, hogy ebből a bajból kigyógyítsa, és
bűntelenné tegye magát saját erőfeszítései által, anélkül hogy függeni kellene
Isten kegyelmétől és irgalmától. Ez az oka annak, hogy a vallásos törvények, és
szertartások, a nemzeti, vagy kulturális különbségektől függetlenül minden
korban nagy vonzerőt jelentettek az emberek számára. Ezeknek a törvényeknek és
szertartásoknak a megtartásával megkísérlik elhallgattatni a lelkiismeretük
belső hangját, és megpróbálják saját erőfeszítéseik által igazzá tenni
önmagukat. Pontosan ez volt sok vallásos izraelita reakciója is Mózes törvényére.
Pál írja le Izrael fiainak ezt a kísérletét, amellyel saját igazságukat
próbálták megteremteni.
Róma 10,3:
Mert Isten igazságát nem ismerve és az ő tulajdon
igazságukat igyekezve érvényesíteni, Isten igazságának nem engedelmeskedtek!
Saját igazságuk megteremtésére irányuló kísérletük azt
eredményezte, hogy Izrael nem tudta alávetni magát Istennek, és az Ő
Igazságának!
Tévedésük fő oka tehát az emberi büszkeség volt: annak
elutasítása, hogy alávessék magukat Istennek, és az a vágy, hogy függetlenek
legyenek Isten kegyelmétől, és irgalmától.
Valahányszor azonban az emberek valóban készek arra, hogy
szembesüljenek a tényekkel, és őszinték legyenek magukkal szemben, mindig
kénytelenek elismerni, hogy vallási vagy erkölcsi törvények megtartásával soha
nem sikerülhet önmagukat igazzá tenniük.
Róma 7,18-23-ban Pál egyes szám első személyben írja le ezt,
mint olyan élményt, egykor ő maga is megtapasztalt, mikor a törvény megtartása
által próbált igazzá lenni.
„Mert tudom, hogy nem lakik énbennem, azaz a testemben jó:
mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom. Mert nem a jót
cselekszem, amelyet akarok, hanem a gonoszt cselekszem, amit nem akarok. Ha
pedig én azt cselekszem, amit nem akarok, nem én művelem már azt, hanem a
bennem lakozó bűn. Megtalálom azért magamban ki a jót akarom cselekedni, ezt a
törvényt, hogy a bűn megvan bennem. Mert gyönyörködöm Isten törvényében a belső ember szerint.
De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, amely ellenkezik az elmém
törvényével, és engem rabul ad a bűn törvényének mely az én tagjaimban van.”
Ez nyilvánvaló paradoxon - mégis minden emberi tapasztalat
ezt erősíti meg! Az ember soha nem ébred rá arra, hogy milyen rossz, amíg meg
nem próbál igazán jó lenni! Akkor aztán minden arra irányuló próbálkozása, hogy
jó legyen, csak még nyilvánvalóbbá teszi saját testi természetének reménytelen és
gyógyíthatatlan bűnösségét, amellyel szemben minden próbálkozása és jó
szándéka, teljesen hiábavaló. Lássuk meg tehát hogy a törvény elrendelésének a másik fő
célja az volt, hogy ne pusztán azt mutassa meg az embereknek, hogy bűnösök,
hanem azt is, hogy saját erőfeszítéseik által teljesen képtelenek a bűntől
megszabadítani, és igazzá tenni magukat!
/Ilona
Horváth bejegyzése nyomán/
Köszönöm a figyelmeteket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése