csütörtök, február 15, 2018

Vallások és vérfürdők.


Tényleg hasonló-e az iszlám dzsihádhoz, a kánaáni népek ellen való hadjárat?
Minden vallás csak gyilkolni képes! A biblia Istene sem különb, mint a többi.
Az elmúlt időben, de rendszeresen visszatérő, ilyen és hasonló kérdésekkel, kijelentésekkel találkozom beszélgetésekben, írásokban, filmekben és videókban. Beszélnek erről, ezért „hangosan” és nagyon röviden elgondolkozom én is, felette. Isten nevével megszámlálhatatlanul sokat, visszaéltek már az évezredek során. De feltétlen emlékeztetni kell magunkat, hogy kötelesek vagyunk utána járni, hogy valóban Isten akarata-e, amit az emberek a nevében tesznek. Mert bizony, ha én valakit, mondjuk a te nevedben arcul csapok, attól még ahhoz neked semmi közöd nem lesz, kivéve ha, bizonyítottan te kérted ezt, hogy megtegyem. A témát a sokakat foglalkoztató vérszopó dzsiháddal kezdem, amit még csak egy lapon se lehet említeni a kánaáni népeket sújtó törvény, szentségével és szigorával. Teljesen más szellemi töltetű a két harci tevékenység. Az iszlám vallási ideológiája mögött a konkrét, megfélemlítésnek, és véráldozatnak szánt gyilkolás áll, egy sátáni terv részeként. A kánaáni népek ellen folytatott hadjáratok szükségességét és sikerét az alapozta meg, hogy Isten világossá tette Izrael fiainak, hogy miért űzi el Isten, (közvetve Isten népe) ezeket a népeket, a fő indok az okkult és bálványimádó mélységekbe merülő pogány cselekedetek. Isten a felfoghatatlan szentségét, a betarthatatlan, angyalok rendelésére megadott parancsolatokban volt hivatott bemutatni, mégpedig mind a zsidóságra mind a pogányságra nézve, következetesen és könyörtelenül. 
 Az a kijelentés, hogy minden vallás csak gyilkolni képes, nyilván általánosító és egyáltalán nem állja meg a helyét. Önvédelmi szempontokból talán igaz lehet, de az nem gyilkolás, hanem ölés, és a kettő mögöttes motívumai, igen különböznek. Az hogy a biblia Istene sem különb, mint a pogány hamis istenek, nos aki ilyen gondolatra vetemedik, csak azt tudom számára javasolni, tényleg álljon félre a témától, vagy ha nem, akkor legalább egyszer olvassa el a bibliát egy újjászületett ember, segítségével, nyitott szívvel, előítélet mentesen. De tovább folytatva. Teljes meggyőződésem, hogy az Isten országán kívüli szellemvilággal való érintkezésben, amit a népek mindig is tettek, van az a pont, és mélység, amikor Isten azt mondja eddig és nem tovább. (ha nem hallgatnak rá, elkerülhetetlen az ítélet, hiszen a törvény, roppant erejű szentsége, lesújt, és elhihetitek, bármit és bárkit fel tud használni, ennek kivitelezésére) 


 Megjegyzem csak a Krisztus Jézusban újjászületett hívők vannak megváltva a törvény átkától.  Az írás lapjairól tudjuk, hogy Isten nem engedi az örök rendet háborgatni, veszélyeztetni, olyan széles, és egyetemes okkult kapcsolati pont kiépítésével, amivel sátán idő előtt, a maga oldalára billenthetné a földi gonoszság térnyerési folyamatát. Ennek csak az Antikrisztusi idő alatt, enged teret Isten, hét esztendőnyi időtartamra. Addig viszont, akár egy ember, akár egy nép, ha eléri a gonoszság küszöbét, a törvény, ami nem lett visszavonva, a mai napig érvénybe van, és könyörtelenül részrehajlás nélkül, lecsap mindazok között, akik a világban vannak. Isten szentsége az embereknek felfoghatatlan, és sokan nem is veszik komolyan. Isten arra szánta a törvényt, amikor megadta, hogy az embereknek segítsen a szentség roppant dicsőségét megfoghatóbbá tenni, és ráébreszteni az embereket, arra a bűnös és elveszett állapotra, ami miatt, az Istennel való megbékülés hiányában, (ami kizárólag Jézus által lehetséges) menthetetlenül elvesznek. Ezért is mondja az Írás, hogy a törvény, Krisztusra vezérlő/ rámutató mesterünk. Nem tud megszentelni, igaz nem is feladata, Amit tennie kell, hogy odavezet elveszett voltunkban, (amire kellően, rá is világít) Jézus Krisztushoz, hogy a belé vetett hitünk által, megigazuljunk és megbéküljünk, a mindenható Istennel, Az Atyával.

„És ha kiterjesztitek kezeiteket, elrejtem szemeimet előletek; sőt ha megsokasítjátok is az imádságot, én meg nem hallgatom: vérrel rakvák kezeitek.”


„És előhívom ellene minden hegyem felől a fegyvert, ezt mondja az Úr Isten; egyiknek fegyvere a másik ellen lészen. És törvénykezem vele döghalállal és vérrel; és ömlő záporesőt, jégeső köveit, tüzet és kénkövet, mint esőt bocsátok reá és seregére s a sok népre, amely vele lesz. És nagynak s szentnek mutatom, és megjelentem magamat a pogányok sokasága előtt, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr!”

„Én ellenben megteljesedem az Úr lelkének erejével, és ítélettel és hatalommal, hogy hirdessem Jákóbnak az ő vétkét, és Izráelnek az ő bűnét. Halljátok ezt, kérlek, Jákób házának fejei és Izráel házának vezérei! akik útáljátok az ítéletet, és minden igazságot elcsavartok;
Akik vérrel építitek a Siont, és Jeruzsálemet hamissággal! Kiknek fejedelmei ajándékért ítélnek, és papjaik jutalomért tanítanak, és prófétáik pénzért jövendölnek, és mégis az Úrra támaszkodnak, mondván: Avagy nincsen-é közöttünk az Úr?! Nem következik mi reánk veszedelem!”

 Isten Szent és Igazságos, soha nem nézte jó szemmel és nem örült egyetlen egy értelmetlenül meghalt emberen sem. Nem gyönyörködik a meghaló halálán. Arról nem is beszélve, hogy Isten az élet Istene! A halál és annak megnyilvánulási formái, tőle idegenek.  


A téma felvetést Sytka blogjárólhoztam.

A témához kapcsolódó részletesebb írásaimat itt olvashatod. Valamint ebben a bejegyzésben.   

Köszönöm a figyelmed.  

Nincsenek megjegyzések: