A bibliai szeretetben a hangsúly nem annyira az érzelmi oldalon van, mint ahogyan azt sokan félreértik. A szeretet az egy Istenből áradó szellemi valóság, és aki annak vonzásában illetve befolyásának hatása alatt van, annak ezt a tényt, leginkább a cselekedetei mutatják meg. A mai kor keresztényei számára több intő és
helyzetfelismerést elősegítő igevers található a bibliában. Én most, az egyik
ilyen igen erőteljes részre szeretném felhívni a figyelmet.
Az Úr Jézus Krisztus, amikor ara utalt, hogy hamarosan el
fog távozni a tanítványoktól és egyáltalán a földi dimenzióból. Így szólt: „Új
parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek
titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én
tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.”
János, aki az Úrhoz az egyik legközelebb álló tanítvány volt,
szintén nagyon kifejezően és világosan szólt, erről az igazságról. „Ha azt
mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az:
mert aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istent,
akit nem lát? Az a parancsolatunk is van ő tőle, hogy aki szereti az Istent,
szeresse a maga atyjafiát is.” Mivel a
szeretetlenség és annak különböző mélységű megnyilvánulásai a mai
kapcsolatrendszereket teljes mértékben átitatja, mérgezi, és megbetegíti, érdemes
tovább olvasni a János apostol által kapott kijelentést:
„Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög
gyermekei: aki igazságot (a te Igéd Igazság mondja Jézus) nem cselekszik, az egy sem az Istentől való, és az
sem, aki nem szereti az ő atyjafiát.
Mert ez az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy
szeressük egymást;
Nem úgy, mint Kain, aki a gonosztól vala, és meggyilkolá az
ő testvérét. És miért gyilkolta meg azt? Mivel az ő cselekedetei gonoszok
valának, a testvéreéi pedig igazak.
Ne csodálkozzatok atyámfiai, ha gyűlöl titeket a világ! Mi
tudjuk, hogy általmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük a mi
atyánkfiait. Aki nem szereti az ő atyjafiát, a halálban marad. Aki gyűlöli az ő
atyjafiát, mind embergyilkos az: és tudjátok, hogy egy embergyilkosnak sincs
örök élete, ami megmaradhatna ő benne. Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Ő
az ő életét adta érettünk: mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi
atyánkfiaiért.”
Ezek az igeversek egyértelműek, világosan fogalmaznak, tehát
nem nagyon szorulnak, külön magyarázatra, de egy két gondolatot engedjetek meg
nekem. Hogy teljesen világos legyen, ez a téma bizony üdvösségi kérdés! Csak úgy,
mint a meg nem bocsájtás, amire most nem térek ki, de tudjuk, hogy mit mond az írás:
„Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok
sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.” Ezért is mondom, hogy mind ez, mind amaz,
mivel üdvösségi kérdés, kihat az örök sorsunkra, ezért nem vehető félvállról és
főkként nem lehet figyelmen kívül hagynia egy magát hívő, és az Úr tanítványának
mondó embernek sem.
Tényleg csak nagyon röviden, arra szeretném most felhívni a
figyelmet, hogy ezek a fenti igazságok, Isten szavai, amelyek Isten igazságait
és mindenkori akaratát jelentik ki, az adott kor minden hívő embere számára, mégpedig
felekezettől függetlenül. Nagyon fontos megértened, hogy amikor a saját életed
mérlegre kerül, és megállsz az Isten, keresztényként a Krisztus ítélőszéke
előtt, akkor semmilyen felekezeti címkére, semmilyen emberi okoskodásra és
véleményre nem hivatkozhatsz, mert nem fogják figyelembe venni. Ami ott egyedül
mérvadó, az – az hogy Krisztus mit tett meg érted! (Megbékéltetett az Atyával, rendbe hozta engesztelő áldozatán keresztül a kapcsolatodat Istennel, megbocsájtván a bűneidet, és felszabadított egy hiteles keresztény élet megélésére) Valamint te erre válaszként,
hogyan reagáltál. Számba fogják venni a te gyakorlatban itt az embertársaid
között megélt hited, és az abból fakadó cselekedeteidet. (Hiszen tudjuk, hogy
holt a hit, cselekedetek nélkül! A tékozló fiú is, nem csak eldöntötte, hogy felkel
és bűnbánó szívvel, visszamegy az Atya házához, hanem fel is kelt és
ténylegesen visszament.) Nem hivatkozhatunk az egyházunkra, a felekezeti hovatartozásunkra,
a pásztorunkra / püspökünkre, ahogy a körülményeinkre és a nehézségekre sem.
Ott egy lesz a kérdés! Mit kezdtél azzal a ténnyel, hogy Jézus Krisztus
megváltott, és a hitre jutásod pillanatától Istennek volt szava hozzád! Mit
kezdtél ezzel a szóval? Megtartva beépítetted e az életedbe, vagy engedted a
földre hullani.
„Az Isten szavának pedig megtartói legyetek és ne csak
hallgatói, megcsalván magatokat.”
Köszönöm a figyelmeteket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése