Egy mérföldkő az értelmezésben.

Úgy tűnik, azt már elfogadták a keresztények, hogy a teljes írás Istentől ihletett! Tudatosítottuk azt is, hogy leginkább a Biblia magyarázza a Bibliát. Általában akkor, amikor a Szent Szellem vezeti az írás előtt alázatosan megnyílt szívet. Megértettük hogy a megtartott igazságértelmezésünket, rendszeresen meg kell mások által méretni, hogy a részismereteink, vakfoltjaink miatti tévedéseinket, minél hatékonyabban korrigálhassuk. Valamint azt is, ha lassan, de megemésztjük, hogy a teológia különféle területeinek kutatása, a saját jól felfogott érdekünk.


Eszembe jut, amikor Utley professzor bibliai kommentár anyagát tanulmányoztam, (elérhető link ) mekkora örömet okozott az a kijelentésként ható megállapítása, miszerint a Bibliában fellelhető paradox ellentét párok, nem azért találhatóak meg, hogy azokat feloldjuk, hanem mert Isten így tervezte és engedte, hogy azok a szentírás lapjain megtalálhatóak legyenek. Egész pontosan így fogalmazott: „Isten az igazságokat keleti műfajokban fejezi ki, nem pedig nyugati műfajokban. Nem szabad elmozdítanunk azt a feszültséget, amit azok a látszólagos ellentétpárok okoznak, amit a tanokban megjelenő igazságok alkotnak”. Szóval az a nagy helyzet, hogy nem bölcs ezen ellentétpárok feloldása, valamelyik adott igazság javára való eldöntése, annak egyoldalú túlhangsúlyozásával. A teljesség igénye nélkül, említsünk meg egy pár a Bibliában megtalálható paradox párt:

- szabad akarat, szemben az eleve elrendelés tanával

- hit általi megigazulás, szemben cselekedetek fontosságával

- konkrét üdvbizonyosság, szemben a kimunkálandó üdvösséggel

- Jézus, aki egy az Atyával, szemben az Atyának alárendelt Jézussal

Természetesen még számos ilyen, látszatra egymásnak ellentmondó igazsággal is találkozhatunk az Igében, ( Isten egyértelműen gyógyít! Mégis tudjuk, hogy nem minden hívő gyógyul meg, és nem feltétlen azért mert nincs hite a gyógyulásra. Vagy ott van az egyik oldalról, a szenvedés a szegénység bibliában közölt igazságai, szemben a bővelkedésről/prosperitásról szóló épp úgy Isten beszédében megtalálható kijelentésekkel.)  Fontos, hogy ezek az ellentmondási feszültségek többé ne zavarjanak meg bennünket, bátran állítom, hogy a Szent Szellem vezetését kérve, arra figyelve, eljuthat a kereső szív az adott helyzet, esemény, történés, helyes megértésére és az oda vonatkozó bibliai igazságok helyes hasogatására. Olyan is előfordul, hogy egyszerre mindkét igazság él, egy időben. Bár ennek lehetősége az emberi agy számára igen megerőltető, értelmünk végességéből adódóan, nem értjük, hogyan lehet egyszerre két állítás is igaz, egy időben. Így nehéz megragadnunk, hogy a végtelen Isten hogyan teremthet, szabad akarattal bíró, mégis véges teremtményt. Hogy lehet valakinek szabad akarata, ha mégis eleve el van rendelve. Ebben a helyzetben intellektuális probléma elé kerül a hívő, és még számos esetben. Tehát valahol érthető, hogy az ember fel akarja oldani ezeket a feszültségeket. De a megoldás, mégis úgy tűnik az, hogy nem kell így tenni. Ha mégis, azt pedig a Szent Szellemnek kell vezetnie, nem pedig az emberi logikának okoskodásnak.   

Bátran elhihetjük, hogy a Mindenhatónak gondja van az Ő beszédére, hogy az örökre megmaradva, betöltse a feladatát. Nem érdemes elvenni az Igéből, nem érdemes hozzátenni.

A feszültséggel bíró, látszatra önellentmondásban lévő verseket pedig, nem kell feloldanunk mindenáron. Csak egy példa: a szombat nap kijelentésében, mint azt tudjuk, nagyon fontos igazság van, de ez nem azt jelenti, hogy a törvény alá menetelve, a hívőnek meg kell tartani a szombat napot. Ha szeretné megtartani, tartsa meg hitből cselekedve, lehetőleg szabaddá téve a szombatját, más valaki pedig így tesz a vasárnapi nappal, van aki meg egyáltalán nem tesz erre hangsúlyt. Mindenkinek saját magának kell vigyáznia a Krisztusban hit által nyert szabadságára. (az új szövetségben csak a hit által való cselekedetek elfogadhatóak, a törvénynek vége van Krisztusban, betöltötte számunkra, ha mi benne vagyunk és Ő mibennünk.) Senki nem tehet semmit kötelezővé az Eklézsia számára azon felül amit a Szent Szellem az apostolok által megüzent a pogányokból lett hívók számára. „Mert tetszék a Szent Léleknek és nékünk, hogy semmi több teher ne vettessék ti reátok ezeken, a szükséges dolgokon kívül, hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a fúlva holt állattól, és a paráznaságtól; melyektől, ha megóvjátok magatokat, jól lesz dolgotok. Legyetek egészségben!”

De ha, valaki hitből és nem törvényből, valamit cselekszik, Isten dicsőségére, és felé való szeretetből, ám tegye. 

„Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik; és aki nem eszik, ne kárhoztassa azt, aki eszik. Mert az Isten befogadta őt. Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod a más szolgáját? Az ő tulajdon urának áll vagy esik. De meg fog állani, mert az Úr által képes, hogy megálljon. Emez az egyik napot különbnek tartja a másiknál: amaz pedig minden napot egyformának tart. Ki-ki a maga értelme felől legyen meggyőződve.  (mert a hit végső soron személyes dolog.)Aki ügyel a napra, az Úrért ügyel: és aki nem ügyel a napra, az Úrért nem ügyel. Aki eszik, az Úrért eszik, mert hálákat ád az Istennek: és aki nem eszik, az Úrért nem eszik, és hálákat ád az Istennek.”

 A mi feladatunk, hogy tanulmányozzuk az Írásokat, lehetőleg minél helyesebb módszereket alkalmazva, figyelve az Istentől való vezetésére. Olyan ez, mint a kétélű kard! Vág életre, vág halálra. Van, hogy csak az egyik éle érint meg minket az adott igazságnak, van hogy ugyanabban a szituációban és körülményekben másszor a másik éle. Ezt pedig senki, csak a Szent Szellem tudja eldönteni, hogy neked, mit kell épp tenned, a te helyzetedben. Ezért is, azok Istennek fiai, akiket Ő vezet! Minden hívőnek előbb – utóbb, saját érdekében meg kell tanulnia, hogy hitben átvegye a saját személyes vezetését, az életének minden területén és a legkülönfélébb dolgokban egyaránt. Mások utánzása, még ha jól és jót is tesz valaki, nem feltétlen fog a mi életünkben is működni. Jó dolog tanácsot kérni másoktól, de amikor a végére érsz, igen sokféle lehetőséget fogsz tudni számba venni. Jót és kevésbé jót, egyaránt. Ráadásul döntened, megint csak neked kell, és vállalnod is azt.

Na de nem akarok elkanyarodni, mert ez már átmenne a személyes vezetés, témájába. Nézzünk meg egy másik mondatát is Dr. Utley-nek.

„a bibliai igazság mindig is egy sor feszültséggel teli paradox párban lett kijelentve. A felekezetiesség mindig is hajlamos volt arra, hogy elvegye ezt a bibliai feszültséget azáltal, hogy az ellentmondó pároknak csak az egyikét hangsúlyozta ki.”

Ennek fényében látható, hogy miért is alakultak ki a pártoskodások „Én Pálé vagyok!

Én meg Apollósé!” és sok más hasonló. A fent vázolt esetben nem annyira személyekre, inkább valamelyik igazságoldalra való merev odaállással voksoltak a hívők, és döntöttek a jó és kevésbé jó, illetve a teljesen elvetendő irányzatok, tantételek stb. között. Éppen ezért tartom én megfelelő hozzáállásnak, ha valaki nem merevedik be csupán azért, mert valakinek nem olyan a teológiája, mint a sajátja. Egy józan nyitottsággal/taníthatósággal kell bírnunk, ha fejlődni szeretnénk. A kapcsolatokban, jó esetben tanulunk, esetleg tőlünk tanulnak. Van, hogy mindkettő történik, és ezek a javunkat szolgálják. Sokkal jobb más fejével is meg tanulnunk gondolkozni, mint csak az általunk elért megismerés hegycsúcsán állva, büszkén zászlót lobogtatni. Ne értsd félre, ez is igen jó eredmény már.  Mert gondolkozást feltételez, és letett munka van mögötte, amikor egy – egy csúcsra felérünk a magunk keretei között.

Az Írás mégis azt mondja: „Ha pedig valaki azt hiszi, hogy tud valamit, még semmit sem ismer úgy, amint ismernie kell.” Isten segítsen nekünk józanul, nyitottaknak maradnunk, és tanítson minket az Ő örökkévaló szavából, ami egyedül képes, megvilágosítani a mi sötétségünket.       

Köszönöm a figyelmet.