csütörtök, október 20, 2016

Az örök élet bizonyságának öröme!


A kereszténységben e kérdésben nem lehet, nincs bizonytalanság. Az örök élet tudata, Jézus Krisztusban garancia. Nem tesz ez minket felfuvalkodottá? Nem! Nem bizony! Már csak azért sem mert a bűnnel való birkózásunk a legkülönfélébb területeken, és mélységekben, állandóan figyelmeztet bennünket arra a tényre, hogy a menyasszony még nem feleség. Hogy még személy szerint nem vagyunk ott, ahol Isten látni szeretne bennünket. Még tart a vándorlásunk. Még létezik a bűnnel való tusakodás. De az örök élet belső bizonysága, elsősorban nem arról szól, hogy mi mit teszünk és mit nem, és amit teszünk azt mennyire jól vagy nem jól tesszük. (persze tegyük a mi részünket a lehető legjobban, Istennek tetsző módon.)hanem arról hogy a Szent Szellem még a legnagyobb sötétségben is képes a szellemünkkel együtt bizonyságot tenni arról, hogy Isten gyermekei vagyunk!   
Egyre többen értik meg világszerte a hívők, hogy az Istenhez való megtérésük és az Atya által megjelölt és egyedül állított Ajtón /Mennyei kapun, a feltámadott Jézus Krisztuson keresztül teljes mértékben befogadottak /elfogadottak lettek és megbékültek az Élő Istennel!
Megtört a halál hatalma! „És megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok voltak.” Ezt az igazságot is jó ilyenkor, halottak napja alkalmával a tudatunk zászlajára tűzni. De nem csak a halál, hanem a kárhoztatás (ami természetesen teljesen jogos volt irányunkban) nyomása alól is felszabadított minket a mi megváltónk. „Kicsoda az, aki kárhoztat? Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is érettünk” Az Úr Jézus, szüntelen közben jár érettünk, és vére az Atya szent színe előtt, állandóan hirdeti megváltásunkat. Míg Ábel vére magáért kiáltott Istenhez, addig Jézus Krisztus vére értünk/ az érdekünkben emel szót a mennyei trónteremben.  
Olyannyira igaz ez, hogy valóságos hatalmat kaptunk arra, hogy Isten fiainak neveztessünk és Isten útján járva, egyre inkább rá hasonlítsunk cselekedeteinkben és életvitelünkben.
Földi vándorlásunk legelső kijelentései közé tartozik hogy megigazultunk hit által és bűnbocsánatot nyertünk Istentől, az Úr Jézusba vetett hitünk miatt. Igen! Teljes körű bűnbocsánatot és ezzel örök életet! Azaz megigazulást és élő személyes kapcsolatot a három egy Istennel. E miatt az Élő Istennel való közösség miatt tudhatjuk, és lehetünk biztosak, abban, hogy örök életünk van! Isten Örökkévaló és Élő Isten! Amikor megelevenített, újjászült minket romolhatatlan magból, Isten Igéjéből. Akkor valamiképpen összekapcsolt minket, élő és örökkévaló lényével is. Ennek megismerése és megértése is, egyben az örök élet, ahogy azt az ige is mondja.: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.”
Az élő Isten bárkinek tud kijelentést adni magáról, de alapjában elmondható, hogy ezen túl, leginkább a megelevenített, élő szellemű ember tud személyes közösséget ápolni a teremtővel. Az ilyen ember egyben, szintén kegyelemből az örök élet birtokosa is, hit által, amely szinte felfoghatatlan örömmel, békességgel, és reménységgel tölti be a hívőt.
Az Ige mondja: „Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban.”
„És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten és ez az élet az ő Fiában van.”
„Ha elfogadjuk az emberek bizonyságtételét, az Isten bizonyságtétele nagyobb: mert az Isten bizonyságtétele az, amellyel bizonyságot tett az ő Fiáról.
Aki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában. Aki nem hisz az Istennek, hazuggá tette őt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben, amellyel bizonyságot tett Isten az ő Fiáról.”

„Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.”

„De tudjuk azt is, hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat, és hogy mi az igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez az igaz Isten és az örök élet.”
Több igeverset nem citálok, buzdítalak, tanulmányozd az írásokat e témában is.
Ha ezekben, az igazságokban szívedből hiszel, ezekre a kijelentésekre rá mersz állni, akkor tudsz csak igazán kibeszélhetetlen és dicsőült örömmel örvendezni Földi vándorlásod során.

Legyél áldott az utadon!

Nincsenek megjegyzések: